felejteni. a nappalaim mostanában a konszolidált jó leány szerepéről szólnak. de amint este lesz, elfárad a komédiás.
szorít a hurok megint a nyakam körül. kiadtam magam nem egyszer. és most büntetem azt ki utamba kerül, és magamat.
lüktet az éjszaka az ereimben, a reggel mindig gyűrött és már nincs kire gondolnom, mégis kattog az agy.
felejteni akarok mindent. minden szót, játékot, félszavakba, suttogásba, nézésbe rejtett ígéretet.
tiszta lap kell. de hiába lapozok, a tinta átüt az előző oldalról, így nehéz írnom tisztán és szépen.
nem akarom meghallani a mesét a lányról, akit összetörtek és nem tud igazán szeretni már sohasem. félek a hangtól odabent.
így elmegyek és tündöklöm, az legalább leköt. egy lennonszerű rendező megmutatja a városom, ahogyan még sohasem láttam. gyönyörű. de ez az egész megint csak egy dologról szól - nincs kedvem elhitetni magammal hogy, bár hat nő kés döfne belém, amiért verekedniük kellett a jegyekért, engem mégis meghívtak egy "fellépésem" után, különleges vagyok. nem csak, my amazing lips.
így lépek tovább, a zöld tündér elbűvöl engem is, elmosódik a valóság és az álom, és nem akarok álmodni többet, csak felejteni mindent.
a szél lapozgatja a könyvem, peregnek a lapok, ide-oda. ideje megállítani, de most még nincs erőm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése