elsiklottak a valóság vágánya mellett.
összegyűrve.
két nehéz és furcsa éjszakát tudhatok magam mögött.
az egyik búcsúzós, együttlevős. nem szólt hozzám, majd kiabált, megölelt, énekelt, elvarázsolt megint és végül vállatvont ahogy gondoloddal.
nem világos ő mit akart egyáltalán, de akár közeledett volna az ember, akár lelép szépen egyik se volt jó neki.
még mindig nem vagyok gondolatlvasó. a szavai viszont számomra nem fűzhetőek fel egy gondolati láncra. max hálóra. de inkább egy libikóka két végére.
(plusz egy éjjel történése)
ezt mostmár utálom de nagyon. hiába volt jó érzésem vele kapcsolatban, módszeresen szétbarmolta az egészet. nem látom mi a motiváció, de legyen. vidd a maradék jó érzésem is.
a másik gy, katalány, haboskóla és én. későn indult az este, és ahogy haladtunk az éjszakába egyre nagyobbá lett a disszharmónia. köztünk és a fejekben egyaránt.
hallgatás, kiejtett mondatok, nem figyelem már mit és hogyan, az ujjamon újra ott a gyűrű, de most sem tudom miért.
rezignáltságom maximumon. hiányzik a mélység. félek, hogy egóm merev bámulása az üres semmibe eltolja azokat akik itt vannak, de mégis messze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése