képírók közt

egy hely dunántúlon, ahol az élet a bolt, a templom, és két kocsma köré szerveződik. emberek akik látnak és láttatnak. tükröt tartanak.
egyre közelebb kerülök magamhoz. és ez jó. cinizmus maradt, de van aki egyből átlát és lecsupaszít, de mégsem haragszom. mert igaza van. végre megmondja valaki.
komolytalan vagyok. és már érthető így az oly sokszor hallott mondat: magában több van.
eddig senki, beleértve engem is, nem derítette ki, mennyi is van bennem és főleg miből.
komolyan kell vennem a rajzot. enélkül nem megy. nem mehet.

három ember. három portré rólam. mindegyik teljesen más. miattuk és miattam. hátborzongató volt látni, hogy attól függően kivel, milyen közel kerültem, melyik arcomat kapta el. megvolt a tűnődő távolba révedő komoly lány, a játszó ember, és a felszabadult gyerek. valahogy a görcshalmaz elmaradt...

volt itt tanulás,
feladattal bírkózás,
az agyam megerőszakolása,
a kezem még mindig előhívó szagú,
játszottam kint az udvaron, amit a bent ülők láttak vásznon,
témakeresés éjjel-nappal, nem alvás mégis volt erőm,
hajnal a tóparton,
a tarló fényei, a kukoricaföld,
rövidfilmek és hosszak,
kedvenc - kocsma,
és az este amit soha nem felejtek el.
a folyosnón ült egy férfi, aki egy gitárral a kezében, és elképesztő hangjával betöltött mindent. a barátja pedig kíserte mindennel ami a kezeügyébe került. komák.
beszélgetés életről, álmokról melyek megtörténnek, szerencséről, sorsról és szabadakaratról.
no és pillangókról.

és jött a zápor és megáztam. talán ez esett legjobban a lelkemnek.
mondták irigyeltek... és rólam eszükbe jut, hogy elszakadnak valamitől, ami valaha részünk volt és mi is a részei. a megázás is én vagyok.

képírók. jó volt veletek.

új játék

változunk, új dolgok történnek velünk, tapaszatlunk, sikerül, bukunk, tanulunk.

de valójában az ember nem bújat ki a bőréből.

még mindig gyerekek vagyunk, és eltereljük a figyelmünket felvigyázóink helyett más játékkal, nehogy bajt csináljunk.

az egész úgy kezdődött

hogy forogtam a nem találom a helyem állapotban. már napok óta a gép előtt ültem, mindent csinálva munkakeresés címszó alatt, de valahogy nem jött be. több okból sem.
1. a munkakereséshez is idő kell. mindenez. legalábbis ezt hallom mindenki okostól.
a türelem viszont mint tudjuk nem a legfőbb erényem.
2. beszélek olyanokkal, akikkel nagyon nem kellene és még mindig nem hallgatok a józan észre.
3. melegem van.

szóval ilyen állapotban hazahúztam, és benyomtam a tévét. épp az első kockák mentek az egy csók és más semmi című ősrégi filmből. tolnay konyakot küld jávornak egy étteremben. pincér kiviszi, jávor nem érti, majd megfordul és meglátja a nőt. feláll, odasétál hozzá és indul a csevely.
manapság miért nem történik ilyen?

snitt. ülök egy étterem teraszán apával. nehezen legyűröm az előételnek titulált jércemelles szendvicset, melyben nagyobb volt a hús mint apa tányérján. aztán fizetünk. ekkor megjelenik a pincér egy fagylaltkehellyel. nem értem, nem kértem fagylaltot. én nem is, de egy úr igen, s még ezt e levélkét is küldi.
mégiscsak van ilyen. visszafogott vigyorgás, ahogy illik....

zötyögök a vonaton diósgyőr felé. vár, hegyek, hihetetlen felhők és fecskék. no meg a zene és az emberek. de kellett ez. más, új világ és mégis jól éreztem magam.

a lovagsztori úgy folytatódott, hogy addig jó míg álmodozol. egy félórás telefonbeszélgetés a sebészetről, itthonról, otthonról elhalványítja a romantikát. és mindez angolul. :)

legyűrtem

Ma sokmindent.
Reggel például a munkaügyi központot. És csakazértis vigyorogtam, és jól megjegyeztem a jelenetet és a kisebbséghez tartozó apu arcát, mikor soronkívül betuszkolta fiát az irodába. Szemmel láthatóan aput jobban érdekelte ez az egész, mint a fiút. Rajzolnivaló volt. Mint ahogy a mellettem ülő szőke kislány is, aki épp az utánozzukafelnőtteket korát élte. Mitagadás, remekült ült a széken. Mikor anyjára oldalra pislantott, hogy mi a következő utánoznivaló, az óriási szemüveg majd' lecsúszott kicsi orráról.

A kíváncsiságom, hogy Randallal találkozzam.

A vágyam, hogy azonnal vegyem a hátizsákom és irány Nyugat-Dunántúl. Egyszer eljön a nap mikor nemcsak írok erről.

Az időhúzásom. És nagylevegővel elküldtem oda is magam és olyan szöveggel, ahová nem merem most se. No és a fodrászhoz bejelentkeztem végre. Holnap egyig még mindenki megtekintheti seggig érő hajam. Utána csak képről.
Fodrászi élményeim megszámolhatók egy, oké két kezemen, de a jó eredménnyel zárult történetekhez már két ujjam is elég. Holnap minden kiderül.

A hiányt.

Franciafiúval jót irogattunk végre. Tervek, utak fejben és szívben.

interjú jó helyen rossz helyre

Szép is lett volna, ha igaz. Első pályázatom elküldése után 2 órával már jött is a telefon, hogy menjek másnap tízre interjúra. Lelkes voltam és maradtam. De túl sok volt. Körülbelül az ötödik perc után kiderült, hogy valószínűleg nem elégítene ki a számlaegyeztetés és aktasepregetés egy rendezvényszervező központban. De jó volt, hogy nem én mondtam ki ezt. Ezután még változatlan lelkesedéssel elbeszélgetünk a nem létező lehetőségeimről és mosolyogva elhagytam a terepet.
De nem sokáig, mert egyazon épület hátsóbejáratánál bekúsztam és egy másik szervezetnél kopogtam. Az épület még nincs kész és a rakat szoba közül csak egyben ült egy leányzó. Hátha innen még nem késtem el...
meglátjuk.

az élet apró örömei

apa túrórudival várt az állomáson.

az elmúlt idő alatt

rengeteg minden történt.
a dobozom elpárolgott és vele szálltam én is, most kis felhőként nézem mi zajlik odalenn.

találkozások. mások már írtak róla részletesen.

beszélgetések anyával a hegyen. ahogy bemutat mindenkinek, megint én vagyok a szépleány, aki hasonlít anyura. illedelmes vagyok, mint egy 8 éves. a lépcsőn ülve a vajaskenyér vacsora mellett már nem annyira, megint előtör belőlem az öszinteség, de talán mostmár nem lesz baj.

újabb fodor az életemben - a név kötelez? mindenesetre nagyon jókor jött a tanácsaival. a régi fodor pedig kisimulni látszik.
egy a probléma: túl közel jön, és én nem akarom ezt. jó ha néha az ember megnyílik, de én abszolút alkalmatlan vagyok meghitt pillanat nélkül befogadni mások érzelemfolyamát. főleg ha az felém irányul. és főleg ha férfi az illető. és méginkább ha az már nem gyerek. messze nem.
ja és akkor téptem ki majdnem a hajam, mikor elköszönéskor ezt mondta: szia. jók vagyunk.
mi? mi van????

fáradt lelkekkel gödörben ültem, azt hittem nem megy el a fekete felhő sohasem felőlünk. innen a tanulság: egyedül nehéz négy depist felhúzni. pláne ha te focit néznél. melléktanulság a zongorán 7 akkord van és a hS7 golyófeje elsőbenyomásra nem túl meggyőző. másodjára sem, viszont tud angolul.
az esztétika professzor pedig jófej. és megoldása a magasságot illető frusztrációkra: kiegyensúlyozott szex.

beszélgetés a szimplában nevetőskatóval, és megint rájövök, az élet másnak sem egyszerű, és így már nem is oly sötét.
itt jönne még valami ami mégsem illik ide.
egy temetés.

és szemek melyekbe nézek, de nem olvasom őket.
fentről nehéz is.