aztan szerencsere megbeszeltuk, hogy inkabb a heten vmikor kesobb elmegyunk egy jo etterembe, es akkor adjuk meg a modjat, kioltozve stb. igy tortent hogy hazafele uton beugrottunk a kedvenc steakpie-os helyemre ahol 3.99-ert jol is lakom.
sot a sultkrumplit meg se erintem altaban. ja itt egy kep rola mert eddig nem mutattam meg.(tenyleg igazan megkerdezhetnem egyszer, hogy lehetne csak borsoval szervirozni). ettunk, sztoriztunk, de valahogy ott logott a fejunk felett az a lathatatlan kard, ami miatt megis ott vannak a visszafogott, bentragadt felmondatok, es amikor mar kinosan ugyelve arra hogy ne erintsuk a temat kell egyutt lenni, akkor az azert nem olyan jo.
sajnos ha igazan oszinte vagyok, akkor en mar nem hiszek abban, hogy megjavithatoak vagyunk es megy majd minden tovabb mintha mi sem tortent volna. minel tobb a nagyon jol egyutt eltoltott ido az arnnyal felettunk kozottunk, annal rosszabb. altalaban hajlamos vagyok elfelejtkezni rola, es kezdem hinni, hogy most majd talan jo lesz, es akkor hirtelen arcul csap, hogy helo, ugye nem felejtettel el? es akkor csak nevetnem kell magamon, hogy mitol hittem hogy nincs ott, hogy mar elment. es egyaltalan miert akarunk ugy tenni mintha nem lenne ott? mert akkor osszemegy, vagy elparolog?
egy turot. csak ul, var es rohog a markaba. jo nyilvan ha foglalkozunk vele sem lesz jobb. eh. es mar megint errol beszelek.
sajna miota elkezdtem a tablettat ujra a varhato tulerzekenyseg is bekoszontott, ami a hiper turelmetlensegemmel parosulva eleg gyilkos tud lenni az optimista gondolkodasra nezve.
szoval szavam sincs panaszkodni, de oszinten szolva nem tudom meddig tartok ki ezuttal.
nah hogy masrol is irjak, azert megemlekeztem a szeretteimrol, bar azt eleg gyakran, mondhatnam naponta teszem. aggodom kicsit apaert, meg tesomekert, anyaert meg persze nagyszulokert es meg sorolhatnam.
azert valahol jo hogy ennyi sok mindenkiert tudok aggodni.
meg eszembejutott, hogy ahogy en gondolok masokra, valoszinuleg legalabb annyi ember gondol ram, es ahogy ok az eletem reszei (voltak), en is az vagyok(voltam) az oveiknek akar mint jelenlevo barat, tars, rokon, akar mint egy emlek. es ez olyan megnyugtato.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése