az uj irodabol az edinburgh-et kornyezo dombokra latni.
nagyon szeretem oket nezni, foleg akkor, amikor sut a nap es a nagy habos felhok altal vetett arnyekok csak ugy szaladnak a doboldalon a nagy szel miatt.
minel tobbet nezem a varost, annal inkabb erzem, hogy szeretem, otthon tudom magam erezni benne.
jo lenne megosztani valakivel...
amig ezen tunodom, az ebedszunetben, sokadik fogadalmam ellenere (miszerint nem megyek tobbet kozossegi oldalakra mert csak lehangolnak, felbosszantanak, idegesitenek, eskuvok, gyerekek, irigy vagyok-e vagy csak meg mas erdekel, vagy siman nem erdekel ? stb. stb) megneztem mi a helyzet az arckonyvon.
mar nem elso esetkent a nemreg mult arnya magasodik egy hosszu level formajaban egy altalam alig ismert lanytol, aki tovirol-hegyire beszamol a volt baratom, es persze a sajat baromsaga altal okozott hatalmas gondokrol.
most oszinten, mi a turot kezdjek vele?
az arnyek tovasuhanni latszott mire megirtam a valaszt, es elegszer elmondtam magamnak a mantrat, hogy ez nem a te problemad tobbe, csak konnyeket csalt a szemembe.
nem enged a gondolat, hogy miert kell ennek igy lennie, es ha ez igy folytatodik, jobb esetben megint csak menekulni fog, rosszabb esetben hulyeseg muvel.
a szel elallt, a felho pedig meg mindig itt van felettem, ezzel sirasra gorbitve a szamat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése