hétvégén megcsillant a remény hogy léteznek még táncoslábú emberek.
hétfőn szolnokig jutottam, majd a szembejövő vonatra pattantam fel a lelkiismeretem és az új főnököm nyomására.
azóta próbálom a "kirúgnak-e vagy sem?" kérdésre a választ tisztázni. azóta kábé 8-ra beérek, holnap már nem tudom, hogy fog menni. mert buli a tegnapi után is.
ma 3 óra után figyeltem összeszedett fejjel. és ma is menni kéne.
rég nem quimbyztem. most viszont nagyon. jó volt.
megint csak eljutottam odáig, hogy a munkákat, melyek csodálatot ébresztenek, megrémisztenek, de mindenképp megmozgatnak, valójában pszichiátriai esetek, vagy alkohol-, drog-, miegymásfüggők követték el.
milyen alapon is érezünk nagyokat egy-egy jó sor, egy jó kép után?
valaki hazudik, de legalábbis sunyít...
apropó hatások. megint csak pislogok (mostanában túl sokat...)
bónuszként még egy igen különös vallomás, mely 3 éve kezdődött.
még verselsz is? nem kéne.
hazafelé ballagok két alakkal a jól ismert úton. régi érzés, messzi érzés, és áthallások.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése