ahogy nyomon itt katalanynak a batorito, lecseszos, szeretos szoveget, olyan jo azzal szembesulni, hogy en mar nem ott vagyok.
nem ott lent melyen. es nagyon megertem mit erez, mert emlekszem mennyire agyamenten tudott fajni. ha arra gondolok hogy minki utan evekig nem tertem magamhoz, es most meg hogy vagyok... persze rossz, meg tudom, hogy milyen tomegben tokegyedul lenni, hogy milyen, amikor akarhova mesz, akarmit csinalsz nem tudod magadenak erezni a pillanatot, kivulallonak erzed magad es kozben a masikkal van tele a fejed es egy ures vodornek erzed magad.
persze akarmennyire nem vagyok ott, nem vagyok fabol es reggel a zuhany alatt, csak kijott meg az elmult hetek rossz almai menten a maradek duh, szomorusag, es elkeseredettseg, haragszom ra, haragszom magamra, haragszom az egesz elcseszett benazasra, hogy miert kell ennek mindig maceraba torkolnia.
meg persze felkavar meg az ures gyurus doboz latvanya, vagy a budos fustos kabatom, vagy amikor reggel huznam a harisnyat es hopp ez a lyukas, amit meg cigivel egettunk ki a nagy nevetesben egyutt.
aztan ezek menten, megnyugszom, hogy oruljunk hogy volt es hogy nem raboltuk egymas idejet tovabb, mert ha ennyire felados a dolog, akkor minek ugye. meg hat vizualizaltam, ahogy mesztelenul ul vizes torolkozojen az agy szelen, es nagyon elbszott fejjel szomorkodik.
sot aztan az is eszembejutott, hogy sirt mar rengeteg ferfi elottem, de meg hogy. volt foldon fetrengve siras is. szoval kar itt sajnaltatni magam, hogy ok bezzeg elnek mint hal a vizben. elek en is.
a jane austen, meg bronte nover felek meg elmehetnek a bubanatba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése