egy ideje itt van bennem valami amit ki kene irni, de nem megy. aztan meghallgattam ezt a szamot.
hat valami ilyesmi.
apukam mondta csak magamra szamithatok igazan. kezdem erteni mire gondolt.
jol vagyok, de valahogy idokozben felnottem.
a panik rovid ideig tart, ugyanugy mint a szomorkodas a felett, ami mar nem lesz tobbet.
jol vagyok, nem tudom hogy magam miatt-e vagy miatta, vagy mert tudom, hogy ha megfeszulok is vannak dolgok amik megtortennek akar akarom akar nem, es azt is erzem hogy az eletem nem mindig csak rajtam mulik.
ha valaki megkerdezi most hogy ott elek e es azt csinalom e amit szerettem volna, es hogy valora valtom e az almaimat, akkor a valaszom nem.
de most eloszor nem vagyok befosva ettol. mert rajottem, hogy lassan lepesenkent fel fogom epiteni azt amitol jol tudok lenni, sot. mar vagyok is.
es lehet, hogy sosem leszek jo menedzser, remek reklam szakember, gyerek konyv illusztrator. de megmondom oszinten, most nem zavar. valahogy atrendezodnek a dolgok, es egyre erosebben erzem, hogy az elso es legfontosabb, hogy a szeretteim kozeleben legyek hosszu tavon. hogy kik a szeretteim az pedig egy ujabb fejezet.
2 megjegyzés:
Yep, en is igy vagyok, addig megyek, meg csiszolom a dolgokat amig jo nem lesz. Allandoan adja mindenki a tanacsokat, foleg keretlenul, persze mindig bologatok, hogy ok, mennyire igaz, de igazad van, jajjdejo, koszi hogy elmondtad, aztan csinalom a magam makacs fejevel ahogy elgondoltam. Szeretek a sajat karomon tanulni, es perpill nekem is az a konkluzio amit te is irtal: az a fontos hogy azok kozeleben legyel akiket szeretsz, en meg azt is meg mernem kockaztatni masodsorban, hogy ahol szeretsz. De ezt lehet csak most gondolom igy.
jol mondod. a kerdes az hogy mikor valtozik megint a prioritas. egyebkent arrol ki hol szeret elni - nekem meg midnig megdobban a szivem ha azt hallom valaki innen otthon jart es szaladok megtudni hogy erezte magat az illeto otthon. ma jott vissza egy lanyka budapestrol, skot kolleganom, megijedtem, hogy tan a varos uzte el, de azt mondta kiraly, csak minden regi. olyan mintha idot ugranank. valojaban az van hogy per pillanat elvezem itt a nyugit. szeretem a helyet, a munkam ha epp nem paraztatom be magam, nyugis. es marha jo ugy kilepni az ajton hogy vege elvagtak es nem kattogok azon hogy melyik ugyfel hivhat meg fel hogy mi lett szar, vagy knem lett kesz idoben es hogy holnap is ugyes okos leszek e. a kerdes az, hogy hosszutavon is kepes vagyok e ezt a komprumisszumot tartani, vagy megint kibujik az ego a zsakbol es bokdosni kezd, hogy nezd mar, azert te ennel tobbet is tudnal, meg hogy mas mar kevesebb aggyal, tehetseggel itt meg itt jar. de tenyleg azt mondom, hogy ha basszus sikerult eladni magam a valsag kozepen penzugyesnek akkor mi a peknek aggodom? aztan meg ha gyerek lesz ugy is kiesek a pikszisbol egy idore. mojjnak mondom, hogy anno en azt terveztem hogy majd ha gyerek lesz akkor fogok rajzolni megint... hih. nyilvan nem, de ettol meg mindig mosolyognom kell.
Megjegyzés küldése