mikor jött a komment anno, leszippantottam a drámát, amit most megtaláltam netkapcsolat, könyv, film hiányában a mappákban keresgélve a zötyögő vonaton.
szolnoknál befejeztem, súlyos hangulatát átvittem az étkezőkocsiba, ahol ihatatlan cappucinot szolgálnak fel még mindig. az ablakon semmit nem lehetett a külvilágból látni, annyira ráépült a kosz az üvegre.
viszont minden asztalon laptop, bizar kontraszt az emlékképeimmel a vonatozásról, és a művirág, kockásterítő, koszos bársonyszék kombinációval.
végül ráuntam a fájdalomra és a kis szőkelánykával össze-összenéztünk a szomszédos asztalnál. ő rajzolt nagy színes ceruzákkal. én meg a géppel. vér nem fröcsögött, magyar valóság sem, csak annyiban, hogy esküvői meghívó az lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése