hát kérem. koncz zsuzsával a hull a hó és hózik, micimackó fázik-ot énekel egy sportaréna mennyiségű ótépédolgozófolyam. még jó hogy nem ekkor léptem be a csarnokba, mert lecsúsztam volna a lépcsőn. csak álltam és néztem, hogy ez nemigaz.
a színpadlátvány meg a legrosszabb volt amit az elmúlt időben láttam. a nyári efotton a senki sem látogatja az erdőben színpad is versenybe szállhat simán vele (pedig az egy fa, egy molinó, két mikrofon és 4 reflektor volt :)
a koncert számomra (merhogy persze ide is épp jókor érkeztem :) három számig tartott a visszatapsolással együtt. (utána jött a letapossuk egymást a svédasztalnál figura, amit én inkább csak messziről...)
a két fenomenális élmény közt azoban volt egy pillanat, mikor behunytam a szemem és bekúszott a várt, lerágott csont és mégis szeretem intro. és nyíltam a fiúnak, a lánynak, az igaz szerelemnek, és az elmúlásnak. vele, aki érthetetlen, hogy még mindig ott áll, mikor én hatévesen a bakelitről hallgattam böszörményi keresztanyám leányszobájában az új lejátszón.
1 megjegyzés:
a cím okafoka az előző megjegyzésre való reagálás a tartalommal nem képez semmiféle kohéziót.
Megjegyzés küldése