de nem nyomtalanul.
ülök a gép előtt, hajnal 6-kor. összefolynak a napok, a rövid alvások, az aggódások, a kórházlátogastások, a törődések, a játékok, az élmények és a késdöfések.
a fesztivál most teljesen más volt. napfelkelte ahogy hajtunk az üres úton hazafelé.
kavarog a fejemben a sok kép, szín, mosoly, és kemény szó.
nem tudok most mit írni.
hangulatok, emlékek:
hosszú két éjjel, későn megyek haza, nézem az eget. rengeteg csillag odafenn és eszembejut, hogy skóciában nem lehet ennyire csillagos az ég, jó rá gondolni.
két süket leány énekes táncos produkciója. be akarják vonni a nézőket, akik jelen esetben az ilyen-olyan mértékben italos fiatalok. para van, nem mozdul senki.
aztán a semmiből érkezve megtöri a jeget két fiú. innentől egyre többen bevonódtak. nézem az arcokat, érzem a sajátomon, hogy csillog a szem és nincs sajnálat, csak tisztelet és csodálat.
átvágok a gangsztáék backstage-n, csak a rövidítés okán. :)
sötét van még, sülifiúék keverik a zenét és a tömeg nem megy sehova. állok, arcomat csapja az eső, körülöttem lélegzik, pulzál a tömeg. szabadság.
egy arccal, aki a mire gondolsz? kérdésre a csacsogó barátnőjének ennyit mondott komolyan gondolva: "arra, hogy ha feldarabollak, beleférsz-e a táskádba." beszélgettem, és eszembejuttata, a szókimondás nem egyenlő az őszinteséggel.
és egy félreértés. vagy nem az. értelmezni valamit, amihez nincs hangsúly, arc, szemvillanás, gesztus elég nehéz, pláne hajnalban, 3 kvatro után. bekapcsolt a kiálts farkast effektus. annyiszor mart belém az ezeleveszarlesz-nemkellez fogával a búsképű, hogy most már vérzek is.
telefonom alszik. feltűnő a nyugalma az elmúlt egy hét után.
megyek én is.
a többi mesét majd élőben. mert van rengeteg. pl. a zöld sztori.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése