szeretni jó

valójában ez a helyzet.
hiába a csalódás, a visszautasítás, a félreértés.

eleget volt bezárva az ajtó, mely mögött sértett szívem nem engedett érezni semmit.

a sors fintora, hogy mikor melegség jár át újra, szeretésem tárgya épp elhagyni készül.
nem maradt más, mint végignézni ezt.

az élet már csak ilyen.

várok megint. amíg kiderül ki, mit akar.

félek.

és nem értem, miért nem tanuljuk meg gyermekként, hogy ha megszülettünk, determinálva van, hogy egyszer meghalunk. és így van ez rendben. (vallás nélküli választ kérek.) annyit tehetünk, hogy az időnket a lehető legjobb tudásunk szerint töltsük ki, a magunk és mások javára fordítva azt.
szeressünk, alkossunk, tanuljunk, tanítsunk.

és mégsem értem és érzem az elmúlás természetességét.

meg akarom állítani a folyamatot, az időt, bármit, csak ne így legyen.

meglátogattam Nagyikát. még mindig kórházban van, már kerek hét hónapja.
szó szerint csont és bőr. ahogy elkezdtem masszírozni a lábát, a lábszárát féltem hogy elroppantom a törékeny csontját.
mikor bekerült, azt gondoltam, milyen kis törékeny, sovány öreg néni.
most akkor mit mondanék?

nem értem, nem értem. hogy lehet ez? hogy valaki a nővérek szeme láttára elfogy, állapota fél év után sem javul, és a beteg csípőjén kívül van még neki egy begyulladt térde, ami szószerint akkora mint egy tekegolyó és olyan tüzes, hogy a vizesruha félperc alatt már alig nedves.

és leginkább azt nem értem, hogy tehettünk-e valamit másképp, hogy ne ez legyen?

eddig nem törődtem a látvánnyal, csevegtem, meséltem, kártyáztam, bármit, ami elterelheti egy kicsit a figyelmét arról, hol van és mióta és még vajon meddig.

de most egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből a kérdést, mikor lesz ennek vége, és leginkább hogyan?

veszélyes flörtök

A lány felkerekedett, úgy döntött szerencsét próbál Londonban. Szerelmét hátrahagyta, aki azóta járja maga útját. Az éjszakai élet elvarázsolja hősnőnket, és egyik éjjel enged a csábításnak egy jóképű fiú személyében, akit ismerősei mutatnak be neki. A fiú mindenáron fel akarja vinni a lakására, de a rosszérzés, a jónevelés, és a félsz, nem hagyja, hogy a lány menjen.
Sikerül leráznia az egyre erőszakosabb srácot. Hazaérve ágybazuhan, furcsa érzéssel az éjjel történtek miatt.
Reggelre a szája, a nyaka tele lesz undorító göbökkel. Reméli elmúlik, de az állapota egyre rosszabb lesz. Megküzd az idegen föld kihívásaival és eljut egy orvoshoz.
Belépve az ajtón az orvos ledöbben és követelni kezdi, hogy kivel volt a lány az elmúlt éjjel.

-de hát mi bajom van?

A doki kicsit előrehajolva, megérintve a lány karját, halkan, de határozottan, egy szót mond.

döbbent csend, majd pánik.


-HULLAMÉRGEZÉS.


A történet úgy zárul, hogy a lány megmondja a srác nevét, a rendőrök felkeresik a lakásán, ahol 4 halott lányt találnak.
Brrrr.

Gondold meg kinek engeded, hogy nyalogassa a nyakad bulimán barátom.

szembe mosolyok, hátba kések

ez kész. megtörtént az ütök és aztán kérdezek.
eleve az én ülök, ő meg áll és ordít lefelé, nem túl szerencsés kiindulás nézeteltérés tisztázására.

mondjuk világos, hogy őt leginkább az ordítás érdekli. kissé irónikus, hogy az egy csapatért tarsd a hátad mondat után egyből jött a nem érdekel mit mondasz.
aham.

hát ilyen ez. sőt még ki is akar rúgni, bár nem is a főnököm, csak alvállalkozó. de ő fontos és ezt is megteheti.

nem akarom jobban tudni.

csak tudni szeretném. és nem csak ésszel, hanem szívvel.
tudni, bírni.

katalány megmondta

és igaza van.

a te meg én az nagyon nem a mi.

és okoskodásunkban az is kiderülni látszik, hogy oka valsz a bizalomhiány. hogy miben, kiben, hogy ön- vagy egyéb bizalmatlanság valójában mindegy, mind variációk egy témára.

a drámajáték

csodálatos.
a hétvége két napja alatt előjöttek olyan élmények és kapcsolatok, melyek szerepét megélve a saját képem darabjai mozdulnak helyre.

mákom van, hogy elkezdtem játszani. megkérdőjelezhetetlen, hogy jó úton járok. jó ez nekem na :)

....

reggel van. összegyűrten ébredek, fejemben a legutolsó élmény, mikor shannon megint elment, megint nem értettük egymást és megint nem mondtuk el, amit már rég el kellett volna.
az, hogy miért nem hallgatja meg az egyik fél a másikat talány. nem akarja, nem tudja, fél hogy mit hallana. a kimenet szempontjából az ok lényegtelen.


megyek, fogmosás, öltözés, csoki kikészítése gyurkabácsinak, és irány az utca, ahol együtt hömpölyöghetek az azt sem tudom mit akarok ki vagyok és hova megyek tömeggel. valahogy ez ma nem zavar. sőt. a háromórás alvás ellenére jobban vagyok mint múlt héten végig. drámajátékot mindenkinek receptre.

rég nem írtam

ennek okait firtatva leginkább az jut eszembe, hogy nem csavargok már rég. vagy legalábbis nem abban az értelemben, ahogy indult a dolog. sőt, lehet hogy már akkor sem volt találó a cím.

per pillanat ülök röhögve a gép előtt és öniróniából átnevezném az oldalt pszichoforgások, menekülj!-re.

valahogy ez lett.
igaza van az éles megfigyelőnek, aki rájött arra, hogy csak akkor írok, ha baj van. szenvedéseim, megbántódottságom hangjai olvashatóak itten zömmel naplemenébe, meg felhőkbe burkolva. egyik kritikusom olyan karikírozást nyomott, ami akárháynszor nekiülök írni hogy miatosz, itt cseng a fülembe és igencsak elmegy a kedvem.

de most volt egy hétvége ami megváltoztatta ezt...