nekiültem, hogy folytatom. de nem éreztem hogy bárkinek jó is az ha írok. főleg nem nekem. most is inkább a régen tett ígéret hajt, mintsem, hogy mindenáron hírt adjak magamról és jófejkedjek, mélyeket mondjak, anyázzak, sírjak, örüljek és társaik. úgyhogy egyiket se teszem.
emlékszem ez a mondat bizgerált anno karácsony előtt: "farkasszemet nézek a szörnyeteggel anyám üveges szemén át." csak leírtam. hányás.
elolvastam, a tavalyi karácsonyi bejegyzést. mivel nem tudtam olyan nyafogós, traumával teli borzadályt írni idén, hát kihagytam ezt is.
új év - új remények dumáktól meg egyenesen falnak megyek.
tesóm szerint akkor nem ír az ember, ha nem történik vele semmi, vagy ha túl sok minden egyszerre. szerintem ha nem akarsz hírt adni magadról.
mióta nem írtam, annyi történt, hogy szórakozom igen jókat, és baromira nem értem miért voltam egy csökött, görcsös egyetemista, aki még berúgni is túlkombinálós volt.
fenekem megint kint lóg a nadrágból, de persze majd jön apu és foltot tesz rá. mit foltot? egy egész új nadrágot vesz, ha kérem. ez a bajunk nekünk tesómmal. de pszt.
anyu meg játszmázik, én meg hagyom, de nem sokáig. a sors megint válaszút elé állított. melóm kábé még 1 hónapig van itt. utána mi lesz? passz.
(egy régi barát hátha számít rám és itt leszek. nem írhatom le miez, mert elkiabálnám, de annyira jó lenne benne lenni. amíg nincs döntés, addig ötletgyártás, meg plakáttervek.)
most ülök egy marhajó állapotban, és nem érdekel semmi.
mert akárhogy lesz, jó lesz.
nem kellett önismereti csoport sem hogy rájöjjek, nem vagyok teréz anya és soha nem is leszek az. igazából semmi nincs rendben az életemben, mégis a lehető legközelebb kerülök ahhoz, aki vagyok. és ez marhajó.
a látszat ellenére későnérő típus vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése