akkor és most

most, hogy felidézték az amszterdami bejegyzést,hát elolvastam én is. meg néhány más sort is.
tényleg ki kellett mennem, edinburgh.

most itt a kérdés, hogy lehet-e olyan felszabadultan élni itthon is?
és ha igen, én tudok-e...

kiabálok

már megint.
mert szomorúak és problémáik vannak. és én megpróbálok segíteni. hogy faszacsajnak érezzem magam. de amit elérhetek, hogy ők maradnak a saját állapotukban én meg idegbeteg leszek a bajaiktól és a saját dolgomban is elmaradok. még több idegbaj.

a legdurvább hogy pontosan tudom, az én döntésem, mikor beszállok az elvárások és határidők játékába. de elbénázott ez a társadalom.
anarchiát hirdetek. most.
na, ilyenkor vagyok felb....va.

első gondolatok a hétvégéről

honnan tudom, hogy jó buli volt? az enyhe, ámde múlni nem akaró fájdalomtól a nyakamban.
apropó nyakam. mostanában olyanokkal akadok össze, akik előszeretettel ragadnak nyakon, tarkón. szeretem ezt az érzést, mikor játékból, szeretetből, miegymásból indítatva egy kéz a nyakam köré fonódik. lehet kicsit mazo lennék?

négy ember, kettő idegen még, túl-nemtúl a szeretett másikon. dobok, tűz, fáklyák, zene, ritmus mindenfelől. borok utcája, belefeledkezés az éjszakába, majd a fűben meredünk a csillagokra, de nem látok holdat - dejó, csak az érzés ragad magával, feküdni ölekben, fekszenek az ölemben.

itt leszek jövőre is.
és pénzem is lesz, hogy a kutya ne p...
másodtanulság: tényleg nem megy az akarva-rajzolás, vonaton meg pláne nem.
harmadtanulság: nem bírjuk ildoval lecsalni az éjszakák számát, nem visz rá a lélek, és tusfürdőt se lopok. csak az enyémet lopják.
negyedtanulság: felfedezés. milyen is a toboz. ha megnézem alaposan, spirális szerkezetű. te melyiket látod? a lankás ívet, vagy a meredeken futó vonalakat?

műtermek

akárhányszor belépek egybe, mindig valami különös érzés fog el.

akármit mondott, akárhogy viselkedett a művész hétköznapi helyzetekben, nem számít. ott állok a helyen ahol alkot. látom a jó rendetlenséget.
otthon.
minden körülöttem inspirál.
a mód, ahogy a munkáival bánik, mi van a falon, mi az amit eltakar az idegen behatolók elől többet árul el róla, mint bármi más.

ahogy visszaemlékezem, eduardo paolozzi rekonstruált műtermében éreztem ezt először. csak álltam ott egyedül, a fejek, lábak, rajzok, plafonig érő polcok között, mint egy gyerek.
legszívesebben leültem volna a földre és maradtam volna délutánig.

az ezután következő élményeim már "létező" szobák voltak, hús-vér emberekkel.
volt aki a téboly határán állt, volt aki visszafogott amolyan fióknak alkotok inkább, volt hivalkodó én-én-én.
akárhogyis az érzés mindig ott volt: ez az. vonz nagyon valami. alkotó rendetlenség. és mégsem az én helyem, mert ez más szobája. de akár lehetne...

kell ez

munkát mondok le,
szeretteimet elhanyagolom,
be nem tartott ígéretek a nyakamban,
rajzolnom kellene ezerrel.

ehelyett mit teszek?

fogom magam meg a hátizsákom és átvágok megint az országon.
nem tudom meddig kell még mennem.
de ahogy felszállok vonatra, nevetni fog a lelkem újra, és elfelejtek mindent, amit hátrahagyok.

csak lennék már ott.

zuhany a folyosón

most hogy megint szállást keresgéltem túlfeszített munkatempóm mellett, felmerült a kérdés megint zuhanyzós legyen-e a szoba vagy sem.
legutóbb bevállaltam a "legolcsóbb a legjobb" elv alapján a folyosói közös zuhanyzót. a szoba rendben volt a klasszikus emeletes ágy, a zuhanyzó elég nyitott megoldásban 3-3 "rekesz" szintén elment. de igencsak nagyot néztem mikor egy srác kúszott be előttem a helyiségbe.
aha. szóval a "közös zuhany a folyosón" ezt jelenti.
akkor elég kulturáltan megoldottuk.
most is belemennék a zuhany a folyosónban. csak valaki mondaná a vonal végén, hogy igen, van még szabad szoba....

kinyitottam egy könyvet találomra

"az elme nagyon számító, sosem egyszerű. a szív sosem számító, mindig egyszerű.

egyszerűnek lenni azt jelenti átváltasz a fejről a szívre.

a fejen keresztül élünk. ezért válik életünk egyre bonyolultabbá, egyre hasonlatosabbá egy kirakójátékhoz: semmi nem illik össze. és minél jobban igyekszünk okosnak lenni annál nagyobb zűrzavarba kerülünk.
ma már az egész föld őrültekházához hasonlít. ... az elme olyan nagy boldogtalanságot, annyi unalmat és annyi problémát teremtett, hogy az öngyilkosság tűnik az egyetlen kiútnak. az egész föld öngyilkosságra készülődik ... hacsak nem történik valami csoda.

és ez csoda lesz, nagy átváltás történik majd, radikális változás már a külsőnkben is elkezdünk szívünkből élni. meg fogunk szabadulni az elme egész univerzumától, és újrakezdjük frissen, mint egy kisgyermek.

élj szívedből. érezz többet, gondolkodj kevesebbet, légy érzékenyebb és kevésbé logikus. helyezd a hangsúlyt egyre inkább a szívedre, és az életed tiszta örömmé változik."

nevetés.

ezennel enyhült bennem az eszem és a szívem ellentétének nyomása. mert egy amit gondolok, elemzek, megmagyarázok és más, amit érzek. és ez nagyon zavar. de nincs ez másképp a bölcseknél sem.

öltözékemről

már felöltöztél vagy ez még a pizsamád?

vigyázz hajnalban milyen sátorba tévedsz be

mert a lélekturkászok lesben állnak.

nyilván nem véletlen történt, de azon kaptam magam, hogy ülök egy sátorban a hidegben, fáradtan, és valaki pokrócot ad, gyertyát gyújt és figyel.
semmi más. csak néz. erre mondok valamit. hallgat. megint mondok valamit. ő hallgat és figyel. figyeli az arcom.
majd megismételi egy mondatom.

rohadt idegesítő. de felhúzni magam nincs tér, mintha megfojtana a nyugalma. ő csak néz és vár. hogy mondjam ki végre. ebből még jó születhet.
ez így ment, a sírhatnék tört rám az őszinteségtől, nem volt miért hazudnom már. de ez a sírás nem a sajnálom magam - vagy a dramatizáljuk túl hogy kimertünk mondani csúnya dolgokat- fajta volt.
valami egészen más.

mint, akit szétszedtek és lassan össze készül rakni magát. fáj, de hihetetlen erőt ad.
most az izomláz jutott eszembe...

nincs kedvem semmihez, és mindent megtennék most. rajtam áll.
és ezt ijesztő tudni.

szelíden rám nézett először, mikor kiléptem a sátorból. jól dolgoztál - mondta.

nem volt még szebb összegyűrt műanyagpoharas, nyirkos, csipás, fázós reggel.

sziget 2006

a reggel jó dolgai

rájöttem, hogy a reggeli kiállhatatlanságom nem feltétlen jön elő.
átvágni az erdőn nap mint nap igencsak jó dolog. önkénytelenül mosolyrahúzódik a szám a csendes napfényben. nemsokan mennek így munkába...

meglepetés levél várt bent. a kékszemszekus írt, hosszan.
aggódik értem, pedig ismeretségünk kimerült néhány szóban, de annál több nézésben, mosolyban...
hihetetlen.

ne sírjatok jó?

olvasok, nézek, hallgatok. nem tudom mi történik mostanában, de valahogy fájnak az emberek körülöttem.

féltanulságokkal tele a batyum

feladat bevállalása. mint mindig, éjjel nyomom, segítségem is van, meg palancsinta hozzá.
igényességem megint előtör, így nem megy gyorsan. de fejemben a kiszabadulás lehetősége, így van mi hajtson. hajnali fekvés és hajnali kelés. utolsó simítások, aztán irány a busz és délmagyarország.
kétésfélóra múlva már sarkadon vagyok. nyitottszívvel várom mi történik. újabb találkozások, emberek, melyekkel azonos vagyok és mégis egy világ választ el tőlük.

az erkölcs mindeféle oldalról körbetáncolt e néhány nap alatt. elbizonytalanodtam, hogy talán én vagyok túlontúl kocka, de nem. fejemben a gondolat, hogy egy olyan kultúrkör közepén ülök, ahol egy idegen mindenfelé keresztrefeszített embert látna, ha idecsöppenne. ugyanez az idegen kicsit délkeletre ölelkező alakokat találna a templomok falán.
alapvető értékek mentén haladva mellém szegődik a kérdés, gyökereim determinálják, mi a jó és a rossz?
de mi történik, ha a gyökerek már nem mondanak nekem semmit?

gondolatok ébredtek rendesen. de végük még koránt sincsen.

mindenesetre most megyek és egy postán befizetek, hogy aztán valaki, valahol kiállítson rólam egy erkölcsi bizonyítványt...

ui: életem első festménye ott figyel valahol délen.

a kór

a változás még mindig nem fér a fejembe. ülök egy matuzsálem mellett, akinek szelleme még mindig friss, de a teste lassan elhagyja. fájdalmai, rosszulléte ellen gyógyszereket kap, melyek pótolják a hiányzó anyagot a túléléshez. megelőzve orvosait kiszámolta, hogyan kell adagolni gyógyszereit, hogy egyenletesen legyen a szervezetében a dopamin. angolul ír leveleket, tudományos munkát folytat és viccel, ahol csak lehet. Eszembe jutnak régi családi vacsorák, ahová megérkezett és csak beszélgettünk hosszan az asztal körül mindannyian. aztán egy villanás, kiejti kezéből a kanalat és nincs más csak a szétfolyt orjaleves és cérnametélt.

ez a szép az álláskeresésben

tevékenységi kör:
vezető hazai pop-rock produkciók managerlése itthon és külföldön.

atyaég

rég volt már mikor a nyaralás azon állt vagy bukott, hogy anyu elenged-e.
mindenesetre vicces időutazni és már szövetkeznék is a szent cél érdekében.

nőcsábászok ne kíméljetek

a normális leány sose kívánná ezt, sőt örül, ha kikerüli az ilyen helyzeteket. én meg pont nem akarom kikerülni. menni menni. szaladni semeddig.

egy festő. a látott képei, a kép róla ahogy alkot, hihetetlenül megmozgatott. senki sem állíthatna meg ha ez a jelen volna.

de nem az.

eltelt kilenc év. és vele minden, amit megfoghatnék belőle. mert nem enged semeddig.

csak nézek ki az ablakon és mosolygok gyerekfejem naivitásán megint.