telefonkóma

boldogságomban behajítottam a telefonomat a tóba. khm.
egyszer tényleg megteszem, most még a Véletlen több szerepet kapott.

átmeneti halála viszont ráébresztett valamire.
a kezdeti para, hogy jaj elveszítem a "fontos számokat", egyre erősebben csapott át a kellemes érzésbe, hogy minden, az emlékeket idéző smsanyag, számok, jegyzetek, amit hol erőm nem volt, hol kedvem egyessével kitörölgetni, most csak egyszerűen eltűnnek.
hmmm.

ha be bírom kapcsolni mégegyszer, törlök is mindent. nem tudja vki, hogy van-e reset gomb a nokiákon?

akármi

épp indultam volna haza, mikor megszólalt a mobilom. meglepetésjó.
erről majd később.

hazaséta a deákról. a szabadsághídon várt a tökéletes pillanat ismét. felhők lélegzetelállítóak a vár mögött a Nap előtt táncolnak a szürke fellegek, felettük iszonyat sebességel közelednek a sötétkék társaik.
alattam sétahajó pöttyög el, integetek az utasoknak, szemembe fúj a szél, és csak folyik a könnyem.
bringás srác elhúz melettem, szexi hátamból remélve vissznéz, hátha... csak ennyit hallok "azt a kurva..."
vaszleg tényleg jól áll a mosolyogva könnyezem dolog.

hazaérve segítségkérés lélbátyótól, de nem tudom elér.e shannonhoz a dolog. mindenesetre lél hangját is hallhattam, duplajó.

majd feneketlentó katalánnyal. Marhajól érzem mgam. nincs huha most ez flash, és jól kell érezni magunkat kényszer. a hét, a munka és más dolgok által kiszipolyozva alap mámoromhoz passzol a rosé, hamar bekábulok, telefonom a tóban landol. reakcióidőm nem elég és bár katalány megtett mindent, kb 5 perces vízlalatt levés után élesztgetem a telómat.

most hajnal és holnap munka. nem esik jól a vizes fű és a cigi sem. mégsem leszek láncdohányos üzletasszonypörgőgép, egyelőre.

ja és ma megtörtént első munkahelyi csalódásom. szembe mosoly, hátba kések utolérnek itt is. én inkább szembe kés maradok.
ennek köszönhetően viszont este magán msn csevely főnökkel, mert tetszett a fenti "késes idézet". hiába no.
csak jó kerekedetett ki ebből is. a francba :)

csodálkozós szössz.

sosem tudhatod ki gondol rád épp.

ettől mostanában nagyon jó kedvem lesz.

egy levél rég nem látott ismerőstől. lélbátyó edinburghból.
egy fotó egy magzatról, akihez valójában már semmi közöm és mégis láthattam. maga a csoda.
egy utazó visszatérése, aki 1 hónapon át birkózott a hegyekkel, és csak reméltem, hogy eszébejutok néha. kiderült, hogy nemcsak hogy néha, hanem a tudat, hogy vagyok valahol a világon volt ami átlendítette a krízishelyzeteken.

ahogy én gondolok arcokra, helyzetekre, hangokra és misztifikálom őket, velem is valahol a világban ezt teszi valaki és mégcsak nem is tudok róla. vajon kinek az életét szépítettem meg, és kinek keserítettem meg tudtomon kívül?

címnélkül ez van

villámlik, mennydörög,
ülök a gödörben felettem hullámzik a víz,
csobbannak a vízcseppek.
nadrágom felhajtva, mezítláb verem a ritmust a kövön.
egy jófajta sör, két cigi, és kész a boldoság.
burokban, jó lecsós, üldögélős koncert, csak így munkából hazafelé.
mosolygás.

ui: hír van, katalányt behívták interjúra hozzánk. fel is vették, ahogy azt kell.
nem tudom, hogy örül-e.
csak remélem.
most még furcsa az egész.

eddig tartott

nihilizmusom.
de jó volt megélni, megérezni, hogy para nélkül milyen kisimult a világ.
a valóság viszont jön és az arcomba röhög.
egy rakat dolog billent ki nyugalmi állapotomból.

nagymamim elesett és úgy tűnik combnyaktört. baj van megint.
rájöttem, hogy ez tényleg nem lesz jobb, csak a nézőpontomon változtathatok.
hát hajrá.

most épp egy ilyet hallottam tegnapi csevelygés közben:
akkor menj át a hídon, ha odaértél.

mindegy minden

"Gyuri bácsi, kurva dolog ez a zene. Cafatokra tépte az életedet." És Gyuri bácsi tovább játszott. Szóval nem hagyta abba ajátékot, csak a válla fölött szólt vissza nekem az ő stílusától teljesen idegen hetykeséggel, amiben indulat is volt. "Arra való nem?"
... Hátha az én életem is arra való, hogy cafatokra tépjem azzal amit csinálok. Mit kell annyira féltenie az embernek magát?"

ez a pár sor hatalmas nyugalmat ad. mi az, amitől félek?
hogy nem elég jó az élem, és úgy halok meg, hogy nem láttam, éreztem, tudtam amit szerettem volna.
hogy hibát hibára halmozok.
hogy nem szeretek jól.
hogy elengedem az embereket.
attól, hogy nem tudom elengedni az embereket.
hogy elszalasztom a lehetőségeket.
de mit számít mindez, úgy igazán?

elvégre az élet vége, akárhogy is nézem, eljön. de akkor már mindegy lesz. nem tartozom senkinek elszámolással. olyan lett amilyen. és ha szétcincált, fájdalommal teli akkor az. miért kell félni annyira?

a rengeteg lehetőséget nem élhetem meg.
örüljünk annak, ami van.
hihetetlen nyugalom.

vizsga máshogy

művészettörténet.
titkos vágyam, hogy szeretném elsajátítani, érezni, tudni minden porcikámmal.
ettől olyan messze állok, hogy kábé a kvantumfizikai ismereteimmel veteszkik tudásom a késő barokk, korai klasszicizmus alkotóinak neveire és munkáira vonatkozóan.
ma este ennyit írtam a lapra egy fej, egy vitorláshajó és egy amorf macska mellé:

tesóm ma phd summa cum laude. :)
hát nem lett meg.

de mindig is vágytam valami ilyesmire.

valahogy ilyen volt az a bizonyos 26-dik

állni a tömegben, mellettem a bátyám és nem vágyni senkire, nem forogni, várni hátha.

volt játék, személyi elkérése megint (most tényleg ilyen öregnek néznek ki a mai tizenévesek?), kicsi törés az eltérő tervek illetve terv nemléte miatt, szolidba fordulás, ajándékozás, és menthetetlenül bealvás.

Hosszú volt az éjszaka, felébredtek a régi álmok
Túl messzire mentem,
Vissza már sohasem találok
Áttáncoltam az éjszakát,
Most reggel az élet megy tovább
Nem tűnik fel, ha eltűnök
Nem kaptam szárnyakat, mégis elrepülök.

kösz mindenkinek, aki ott volt e kvázi spontán éjjelen.

2012 Olimpia Logója

ez most ugye nem komoly? tény, rossz minőségben töltöttem fel ezen alkotást, de sajnos ha ezt levonjuk még mindig gond van. és bár lusta vagyok ergó nem fejlődöm a sulis ügyekben rendesen, de én is érzem, hogy ezt kitolni egy olimpiára a 21.században több mint gáz.
brittektől pláne.

valami fehérre vágytam

ilyesmi kinézettel indult anno a blog. míg nem kreálok sajátot ez lesz.

és igen kellek

megkaptam első fizumat itt székes fővárosunkban, és sok dicséretet. kérdezte, és elmondtam szépen mit szeretnék. erre ő, azt mondta, hogy mindent megtesz, hogy itt tartson. mert kellek. hosszútávra. vigyorgás.

tehát

veszélyes mikor az ember helyes srácokkal bulizik, akik mellesleg a főnökei.
veszélyes rám nézve.
mikor kicsit törik a hivatalos közeg elkezd érdekelni a fickó. pedig esély az kb 0,5%. itt a pont.

emellett újra megkaptam, hogy határozott, arisztrokatikus, és okos vagyok. remek. aligha lehetne ezeknél rosszabb jelzőket felsorolni egy nőre. a bátortalan, esetlen, és nem valami lángész nőknek nagyságrendekkel nagyobb esélyük van a boldogságra.
no de félre a cinizmust.

remélem hamarosan eljön az idő, amikor olyan vki arca ég bele a fejembe, akivel álmodni is szabad.

első céges csapatépítésem

lézerpuskával, WB-vel.

a lehetőség, hogy következmények nélkül szitává lőhetem a főnökeimet mindenképp bizsergető.
játék elején beöltözés, szívdobogás, majd töksötét. lányok előttem, mögöttem, pancser módon egy kupacban. aztán ahogy belemelegedünk lassan rájövök, hogy a srácok ezt valahogy alapból jobban űzik és a seggemet nem védi semmi, úgyhogy ideje fedezve lenni.
volt aki vég nélkül tüzelt mindere, volt aki sunyi módon csak hátba.

egy hasonszőrű lánnyal szövetkezve elvittük kollégákat a WB-be.
itt folytatódott még tegnap éjjel a fejemben vmi. de a ma helyre tett. köv post.