semmi nem az aminek látszik

eléggé kikezdi a mai világ a hűségbe és bizalomba vetett hitemet.
szerencsére nem én vagyok a főszereplő. és remélem nem is leszek sosem.

emlékszem mikor majdem fél éve már-már irigyen hallgattam egy ismerősömet, hogy mennyire őszinte a kapcsolatuk a férjével és mindent megbeszélnek és hogy egy-egy megcsalást is túlvészeltek, ez erősítette meg őket... bla-bla. és most babát várnak.
aha.

hát most egy újdonsült ismerősöm mesél az egy hónapos spanyolországi zarándok túrájáról ahová gondolkozni, elvonulni ment. és az úton mellé szegődött egy fiú. 13 nap után azzal szembesültek szerelmesek.
minden gyönyörű így.

a mese azonban szinesedik és lassan rájövök, hogy a fiú a régi ismerősöm férje és kb 1 hónapos babája van épp.

na. hát ilyenez.

kérdés, hogy a fellángolás meddig tart, és elmúlik-e, és amíg tart titok marad-e.
vagy nem múlik, sőt, erősödik és akkor jönnek a rossz idők. mindannyiuknak.

nem tudom mit tennék a régi helyében.

várnék hátha elmúlik?
mennék egyből.

mindenesetre szeretném hallani az utódom szájából hogy fejet hajt előttem, mert elődje voltam és ez önmagában tiszteletre méltó. hogy anya vagyok és első asszony. talán ha ezeket megtennénk könnyebb lenne.

aztán menni tovább.

valahogy így.

update: lehetett volna both sides of the story is a cím és akkor vmivel vidámabb vég kerekedhetett volna.