eltűnt telefon

tegnap reggel láttam utoljára.
még ébresztett, többször egymás után, majd elhallgatott. azóta nem láttam.
nem volt kedvem bekapcsolni, így most nem felel, hiába hívom.

amire még emlékszem, az annyi, hogy hanyag mozdulattal bedobtam a táskámba.
de mire beértem a munkahelyre már nem volt ott.

gondoltam a hanyag mozdulat miatt mégsem a táskámban landolt, és otthon fog várni, de nem.
ott sem találom.

megnéztem még a hűtőben és a mosógépben is.

ha ellopták, kérdem miért nem a tárcámat? bár több tatyó is volt velem...
hm.

bosszantó, zavaró, hiányzik nem akarok újat.
hisztivan.

egyébként meg karácsony közeleg

és egész jó most.
tegnap kitakarítottam az ajándéklistámról már csak 4 tétel hiányzik és nem lesz tűzhelyem idén.
forrás hiányában elmarad. ennek hozománya hogy sütit sem sütök.
egész nyugis lesz így.

elnézve hétvégén a boltokat, a vörösmarty teret, a
a vérszemet kapó mebereket ahogy az utolsó akciós bugyi után kapnak...

egy jó tipp: éjjel 10 után tesco. vagy megkapsz mindent mi kell, vagy annak alapanyagát, amit barkácsolhatsz. se tülekedés, se tömeg.

amúgy miért is van ekkora cécó 3 napért?

semmi nem az aminek látszik

eléggé kikezdi a mai világ a hűségbe és bizalomba vetett hitemet.
szerencsére nem én vagyok a főszereplő. és remélem nem is leszek sosem.

emlékszem mikor majdem fél éve már-már irigyen hallgattam egy ismerősömet, hogy mennyire őszinte a kapcsolatuk a férjével és mindent megbeszélnek és hogy egy-egy megcsalást is túlvészeltek, ez erősítette meg őket... bla-bla. és most babát várnak.
aha.

hát most egy újdonsült ismerősöm mesél az egy hónapos spanyolországi zarándok túrájáról ahová gondolkozni, elvonulni ment. és az úton mellé szegődött egy fiú. 13 nap után azzal szembesültek szerelmesek.
minden gyönyörű így.

a mese azonban szinesedik és lassan rájövök, hogy a fiú a régi ismerősöm férje és kb 1 hónapos babája van épp.

na. hát ilyenez.

kérdés, hogy a fellángolás meddig tart, és elmúlik-e, és amíg tart titok marad-e.
vagy nem múlik, sőt, erősödik és akkor jönnek a rossz idők. mindannyiuknak.

nem tudom mit tennék a régi helyében.

várnék hátha elmúlik?
mennék egyből.

mindenesetre szeretném hallani az utódom szájából hogy fejet hajt előttem, mert elődje voltam és ez önmagában tiszteletre méltó. hogy anya vagyok és első asszony. talán ha ezeket megtennénk könnyebb lenne.

aztán menni tovább.

valahogy így.

update: lehetett volna both sides of the story is a cím és akkor vmivel vidámabb vég kerekedhetett volna.

fókuszketyere

egy jótanács szerint változtatnom kell. azonnal.

nem könnyű. abban a pillanatban mikor eszembejut, elengedem a szarakodásokat, és nyitottan várom mi jön.

de aztán azon kapom magam, hogy megint vitázom.
nehéz elengedni a berögződéseket, főleg ha a másik fél provokálóan ellenkezőképp lát, tesz dolgokat.

aki csak mindig az orra elé egy lépéssel néz és nem tervez, az halad, de nem tudni merre, és nem is látja a világot.

aki meg kilóméterekre nézne, általában nem igazán lát messzire, bizonytalan minden lépése. a haladás meg egyenes kérdéses.

eh.
kellene vmi ketyere, ami pont kellő középtávra tanít fókuszálni.

kutya behatás

az elmúlt napok menhelyek és kiskutyák (malacok és egyéb állatfajták) közt telt. Ma például az irodában kolbászolt egy ilyen kis dög.ha alapból nem nyűgöz le benneteket ez a kép, és az a tény, hogy beleszeretett a cipőm tépőzárjába és a lábamon lógott vagy félórát, akkor az alábbi mutatvány hátha.