a tegnapi napom volt az eddigi legfurcsább mióta megjöttem. végig azt éreztem, hogy itt vagyok, feltűnök mindenhol és közben nem vagyok sehol.
mintha egy átlátszó műanyag doboz venne körül és így mászkálnék. még gyanccsal se tudtam mit kezdeni. hallok, látok, beszélek és mégis mindenkitől el vagyok zárva.
a vekeri csak erősítette mindezt. összefutok ismerősökkel, és folytatódik a "dobozolás".
és rájöttem arra, hogy a tankcsapda kimaradt, de azt hiszem végleg. csak álltam és néztem a színpadon mozdulatlanul álló lukácsot, ahogy lobog a nagy szőke haja a szélgéptől. vicces volt. igazán.
aztán jamie és robi játszottak ülőset. gondoltam anno hegyaljára, de jó volna..., de mikor jött a what if god was one of us, egyszerűen máshogy lett enyém a dal. tegnap, ott, akkor.
a dobozom pedig összetört mikor a hajnali buszon egy baráti társaság nem hagyta, hogy egyedül várjam, hogy zoli bácsi indítson. elölről kaptam az észt, hogyan kell élni - egy újabb elmélkedő - oldalról a vicces fickót, mögöttem pedig a csendes, de ha szól az beüt, no és a szexuális energiájával és kezével mit kezdeni nem tudó fickó. az elején kicsit aggódtam, mert ez utóbbi többször durván megsértette személyes aurámat, de szerencsére akadt, aki örömét lelte abban, hogy leállítsa.
mikor pedig már a piac utcán sétáltunk, rendesen biztonságérzetem lett újra, a furcsa helyzetek ellenére.
az éjszakára a taxizás tette fel a koronát, a „minél kisebb vagyok, annál nagyobb a kocsim, és közben vetkőző lányokat nézek a tévében” figura.
az ár először 2500 - ról indult, de a fiúk nem érezték ezt reális árnak, és némi benyomás hatására a sugárúton az ár már 1500 volt józsáig. az egy hüje még többet csinál elven kézcsókolgatás míg meg nem szöktem házunk kapujánál.
és míg álmodtam a lélegzetem újraformálta a dobozt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése