lassan benő.
furcsa. nem tetszik, de ez van.
eddig is görcsölős voltam, de aztán jól elütöttem mindenféle mással.
mostanában nincs mindenféle más. csak a rémisztő hétköznapok, és valahogy megragadtam egy furcsa állapotban. barátokat hanyagolok, lakást sem keresek, nem is szépítgetek.
várok vmire. azt hiszem tudom mire, de olyan nehéz. várunk egymásra ki mer lépni.
nézzük egymást és tartjuk az állapotot, de a hely és az idő, elképzelés nem egyezik.
talán ha lehetne olyat hogy itt és ott is....
bagatel. ezerszer felötlött gondolat, hogy ha kétéletem volna. de nincs, csak egy. (most mindenféle vallási meggyőződés nélkül)
megyek utamon szöveg... melyik az utam és hova visz? most olybá tűnik, hogy erdő szélére értem és nem merek belemenni. inkább kerülném, de egyre inkább látom, hogy nem lehet.
eh. megint elméláztam.
