hétfő, június 23

blogírási kedvem

abszolút alábbhagyott.

pedig volt itt leáybúcsú, meg előtte munkahelyi botrány, meg szarakodás.
most azon gondolkodom hogy most ősszel kezdtem 3 éve.

és ha így haladunk most az évfordulón újra onnan publikálhatok ahonnan indultam.

előtte még jön a 2 hónap együttlakás, próbaverzió.
kiváncsi leszek én magam is mennyi bejegyzés lesz itten júl 1-jétől :)

péntek, június 13

konfliktus

van. nem is kevés.

kezdem sakkozó szerepben érezni magam. érdekek, kapcsolatok, kívánságok, melyeket össze kell egyeztetni, hogy senki ne sérüljön.

egyre nehezebben megy.

hétfő, június 2

nos

hol is tartottam.
még mindig jól vagyok, köszönöm. a paplan alatt, felett, mellett csak ketten.

közeledik születésem évfordulója.
szilveszterkor szoktam számot vetni, de az idei valahogy átkúszott a tegnap és a holnap közt egy kis civakodással, szenvedéllyel, tánccal.

így most vetek számot, a sorsom is úgy hozza ideje.
találkoztam morrissons0211-gyel aki több mint egy éve futott át az életemen. vagy inkább én az övén. változtam, azt mondja. megnyugodtam.

tavaly ilyenkor haraggal a szívemben csakazértis grafikus leszek és megmutatom neked neki mindenkinek szellemében beálltam álmatlannak.

most mégsem tanévet, hanem drámacsoportot búcsúztatok, és barátokat. álmatlanságom lassan végetér, tűnődök egy újabb utazáson.

fogom shannon kezét és lakást keresek.